2013. december 12., csütörtök

innovatív csomagolás

egy este a szőkével teáztunk egy vendéglátóhelyen. inkább a bort preferáljunk a mind a ketten, de egy átmulatott este után ezt tűnt a legjobbnak az ő részéről, én magam maradtam a hosszúlépésnél. 
meg is kapta a szőke a hozzávalókat, a forró vizet, mézet, citromot, teafiltert. meg is csodáltuk a teafiltert, milyen jól néz ki. egyszerű design, jó minőségűnek tűnő egy adagnyi tea, innovatív csomagolásban, apró lyukakkal a csomagoláson. még kérdezte is, hogy láttam-e már ilyet.
majd miszőkénk fittyet hányva az innovációra, letépte a filter tetejét és beleöntötte a forró vízbe szálastól-bőröstől. kevergette, kutyulgatta, hozzáadta a mézet, citromot. amikor pedig a szájához emelte, hogy belekortyoljon, jött a felismerés:
- ezt most hogyan igyam meg? basszus!?
én ekkor már röhögtem és lebeszéltem arról, hogy szűrőt kérjen. a kanál segítségével próbálta a szétázott teafüveket kiszedegetni, kisebb-nagyobb sikerrel.
- de hiszen ezt nem is kellett volna kiönteni a zacsiból, hanem csak bele kellett volna állítani a forróvízbe? kérdezte szőkén.
- igen, bizony. nem hiába van ráírva, hogy innovatív csomagolású. világosítottam fel arról, amit egyébként ő maga is elolvasott.
kis idő múlva én elbúcsúztam és hazabattyogtam, de a pasija elmesélte a folytatást.
később kért még egy pohár teát a pincértől, aki közben elvitte a másik poharat, ami tele volt tealevelekkel.
majd, amikor meghozta az újabb adag innovatív csomagolású teafiltert a további hozzávalókkal, alig tudta megállni röhögés nélkül, és javasolta, hogy elég ha csak beleteszi a forró vízbe, hogy teljes legyen az élvezet a fogak közzé szoruló teafüvek nélkül.

2013. november 26., kedd

pizzasütő

a mi kis szőke konyhatündérünk vacsorára invitált.
- süssünk pizzát! mondta.
- oké, kitakarítok, bevásárolok és ott vagyok nálad. mit vigyek?
- a szuper pizzasütődet és lilahagymát lécci.
- minden másod van? élesztő, liszt? receptet tudod?
- persze, persze, meg most megyünk mi is bevásárolni. mennyi liszt is kell és mindegy milyen?
- 40 dkg és sima, nem rétes!!!
- jó-jó, rendben. gyere 4-re. kulcsot hozz, hátha hamarabb érsz oda.
- oké, 4-re ott vagyok.
kicsit elszöszöltem az időt a kutyasétáltatással, felöltözéssel, valamit a bevásárlás is tovább tartott, mint terveztem és már a pénztárnál újraterveztem az egészet, hogy már nem is megyek haza, hanem egyből megyek a szőkéhez. ohh, bakker, se pizzasütő, se lila hagyma.
gyors telefon:
- lila hagymát nem hoztam, vegyél lécci, minnyá ott vagyok nálad.
- basszus pedig lila hagyma az nagyon kell, de oké akkor veszek, addig főzz egy kávét.
mire a kávé lefőtt meg is érkeztek. gyors tervezés, melyik pizzára mi kerüljön. majd villámba be is gyúrtam a tésztát.
közben jeleztem, hogy pizzasütőt sem hoztam.
a miszőkénk erre kissé kétségbe esett.
- akkor most mi lesz?! hogy sütjük meg?
megnyugtattuk a pasijával:
- ne aggódj, most nem kerek, hanem szögletes pizzánk lesz, megsütjük a tepsidben.
majd mire kisült az első pizza és már szeleteltük is, lelkesen felkiáltott a konyhatündérünk:
- dejóó, nekem is van pizzasütőm!!!!
majd röhögve közöltem vele:
- de már sütöttünk nálad pizzát ebben a tepsiben, és akkor is remek lett.
- tényleg?! és én is itt voltam?
majd a pasijával összekacsintva, megpróbáltuk beetetni, hogy az utca pizzaárusok pedig nem kerek és nem is szögletes pizzasütőben sütik a pizzát, hanem háromszög alakúban.
- he-he, azért mindent én sem hiszek el!

2013. november 21., csütörtök

lovaglós szám

a zenei ízléséről még nem esett szó. de az is olyan mint, ő maga, kesze-kusza, eklektikus. nem gyökerezett meg egy bizonyos zenei stílusnál. általában hangosan hallgat zenét, főleg vezetés közben, miközben minden ablak le van húzva (nyáron), amikor maga a suhanás sem halk, de ő még kakaóra fel is tekeri a volumét... jajj...
tegnap késő este a kanapéján heverészve zenét hallgattunk és beszélgettünk, amikor megszólalt a következő szám, amit már jó párszor mutatott és mindig a következő szöveggel jellemezte:
ez a lovaglós szám! szeretem! és közben utánozza a lovaglós mozdulatokat, széles mosollyal az arcán.
hát nem érzitek!? tök jó!... szahara bazzeg... fa...om... érzed?!...


2013. október 28., hétfő

többfunkciós szalvétagyűrű

a szombat estét a kedves szőke barátnémmal töltöttem. mindig örülök, ha vele lehetek, egy a társasága miatt, meg egyébként is ritkábban találkozunk mostanság, kettő meg, mert tudom, hogy kellő anyagot és élményt kapok az új bejegyzésekhez. 
ültünk a konyhájában az asztal körül, borozgattunk, amikor a konyhaszekrényére mutatott egy kupac fém karikára és kérdezi:
- szerinted az mi?
már késő is volt, nem is láttam rendesen, közelebb menni nem volt kedvem, hogy rendesen megvizsgáljam, csakis az első vizuális benyomásra támaszkodhattam.
- sütiszaggató? válaszoltam kérdezve.
- neeem.
akkor megint arra hunyorogtam, hogy jobban szemügyre vegyem a fém kupacot. majd a darabszámról bevillant.
- szalvétagyűrű. vágtam rá, most már biztosan és határozottan.
- iiigen. jött a helyeslés a szőkétől.
majd ugyanabban a pillanatban jött is a következő kérdés, majdhogynem saját magához:
- de miért ne lehetne sütiszaggató?
erre a pasija, kedvesen, majdnem fej simogatva:
- drágám! két kezed van, hogy használnád egyszerre a hat sütiszaggatót?
majd szőkén és magabiztosan jött is a válasz:
- de hát, ha itt vannak a barátaim, és sütit készítünk, akkor együtt is tudnánk sütit szaggatni...
erre persze már se én, se a pasija nem tudtunk frappánsan érvelni, csak nevettünk...

2013. október 27., vasárnap

a szikvízről

a múltkor valaki tök jól elmagyarázta, hogy mi a különbség az ásványvíz és a szikvíz között. a szikvíz ugyanaz amit én is iszok, csak nincs benne buborék.

2013. október 23., szerda

a hajáról

essék szó a hajáról is, ha már egyszer minden balul sikerült csetlését, botlását abból eredeztetjük.
a színe szőke, ezt gondolom nem is kell mondanom. de nem ám festett, hanem eredeti, vele született szín ez. olyan, amit más kínlódva, fodrászhoz járva próbál magáévá tenni. nyáron szikrázó, a szőke minden árnyalata megtalálható benne. télen kicsit fakóbb, sötétebb és inkább kelt olyan hatást, mintha festett lenne a le nőttnek tűnő egészen sötét barna hajtövekkel. de még sem tűnik ápolatlannak és elhanyagoltnak.
hajának hossza változó. jelenleg hosszú, egészen a válláig ér. fodrászhoz nem gyakran jár, talán ez a hosszú haj előnye. mert az addig nőhet, amíg az ember meg nem unja. ő is ilyen. ritkán, de változtat a hajának hosszán és formáján. alapvetően mindig ugyanúgy hordja, kócosan, borzosan, éppen ahogy esik feltűzi. ha kiengedve van, akkor meg folyton abban turkál, borzolja, csavargatja, egyik oldalról a másikra hajtja, a füle mögé tűri, miközben mesél, vagy dolgozik, vagy agyal, vagy szervez, vagy telefonál.
a minap egyik kollégájával éppen, hogy megemlítettük egy hibásan lefoglalt jegy kapcsán, mindketten csak egy-egy szóval jellemezve:
- tudod, szőke.
- meg kócos is.
szóval igen kócos, mindig. fésűt nem nagyon használ, talán csak hajmosás után. néha még gondozza is oly módon a szőkeségét, hogy citromlével bekeni vagy bolti kencét használ, hogy még szőkébb és világosabb legyen.
ráadásul nagyon, de nagyon sok haja van. én csak ábrándozok és szeretnék annyit és olyan dúsat, mint az övé. de nekem csak a vékony hajszálak jutottak.
tegnap este valahogy szóba került a haja beszélgetés közben:
- most meg vagyok fésülködve.
mire mi, teljesen egyszerre, ugyanazzal a hangsúllyal:
- tééényleg?!
majd felháborodva jött a válasz:
igeeen!
szóval ilyen a miszőkénk haja, magára valamit is adó nőként, nem elhanyagolja, de túlzásba sem viszi. éppen annyit, amennyit kell, felesleges időt és pénz nem rá áldozva hordja fejének díszes ékes, tollát.

2013. október 6., vasárnap

az önismeret nehéz, rögös útján

miszőkénk a minap a pasijával folytatott párbeszédben rájött arra... de mire is?
szőke: (kétségbeesetten) úristen, lehet, hogy tényleg hülye vagyok?
pasija: (megnyugtatóan) de miben? 
szőke:  (szinte majdnem sírva) nem tudom.

2013. október 3., csütörtök

de nem baj, ha ledőlök egy kicsit?

szőkeségéhez tartozik a következő nem elhanyagolható információ is, amit azt hiszem csak nálam csinál. de jelentkezzen, akinél ez már szintén előfordult.
munkájából kifolyólag, a bemutató közeledtével már reggeltől estig, látástól mikulásig dolgozik. de a közben lévő egy vagy két óra szünetben általában át szokott hozzám jönni (egy: mivel egy utcára lakom a munkahelyétől; kettő: mert a barátnője és bizalmasa vagyok; három: kulcsa is van hozzám, így akkor is jöhet, ha én nem vagyok otthon). érkezése előtt telefonon egyeztet velem, hogy átjönne... egy kávéra...  meg egy kis csevejre, DE előtte mindenképpen le szeretne pihenni és használná az ágyamat, mert vagy fáradt, vagy beteg, vagy netán mindkettő. DE utána mindenképpen szeretne velem kávézni és beszélgetni. 
alvásainak hossza szabadidőtől függően 5-10 perc, legjobb esetben fél-1 óra szokott lenni. (és itt nem említem az esetleges egész estés nálam alvásokat.)
közben csendben van és észrevétlen, nem úgy a telefonja, ami persze mindig csörög és amin mindig beállítja az ébresztőt is. majd ébredés után valóban kávézik és beszélget és figyel és beszámol és ismétel és telefonál és szőkézik és keres valamit a szatyrában és nem talál és ideges...

2013. szeptember 27., péntek

alkoholfogyasztás harmincon túl

tegnap este pár pohár rosé hosszúlépés és egy mákpálinka mellett:
- olvastam valahol, hogy ennyi idősen nem tesz jót, ha minden nap iszom.

2013. szeptember 23., hétfő

bogyójelző

a feledékenység ellen azt hiszem sokan teszünk ezt-azt. ki cetlivel, ki a zsebkendőre kötött csomóval. a miszőkénk is feledékeny, nem is kicsit. rendszeresen figyelmeztetem a sztorizásaikor, hogy igen-igen, ezt már mesélted kétszer vagy akár háromszor... de persze ennek ellenére azért biztosamituti el szokta mesélni újra és újra. és hát nem csak azt szokta elfelejteni, hogy kinek, mit mesélt, hanem más dolgokat is.
a hétvégi kiruccanásunkon lelkesen mesélte:
- képzeld, a pasim beállította a telefonomat, hogy minden este figyelmeztessen, hogy időben vegyem be a fogalmazásgátlót. tök jófej!
gondoltam magamban, nagyon okos ez a fiú, hamar kiismerte ezt a nőszemélyt és kezébe vette az irányítást.
majd az este folyamán, amikor csatlakozott az asztalunkhoz a pasija is, fültanúja voltam a párbeszédüknek:
- szívem, bevetted a bogyót?
a válasz kétségbeesetten és szőkén érkezett:
- nem, otthon hagytam... de, de majd holnap délelőtt beveszem.

2013. szeptember 15., vasárnap

próba

miszőkénkkel lenni mindig öröm, mert tuti csinál valami olyat, vagy történik vele olyan, amiért már önmagában megérte a vele eltöltött idő.
így volt ez ma is.
elhatároztuk, hogy shoppingolunk egyet. nekem a gyerekem szülinapjára kellettek partykellékek, neki meg, mivel magára valamit is adó nő, meg pasija is van, szüksége volt egy-két új fehérneműre, meg bármire, ami megtetszik.
a második üzletben nem kis kupac ruhadarabbal és fehérneművel a kezében, ami mögül alig látszott ki, bement a legnagyobb próbafülkébe.
egy-két kör után, mivel nem találtam semmi ínyemre valót utánamentem, segíteni, dönteni. mert mindig segítségre szorul. már a kiválasztott pulóver levételével is gondok voltak, ami kicsit magasabbra volt akasztva. pedig aztán én sem vagyok egy túlontúl magas nő.
a felpróbált darabok között volt egy-két jó felső, de nem érte meg az árát, ebben mindketten megegyeztünk. majd jött a nadrágpróba.
egy igen szűk fazonú farmernadrágot próbált magára húzni, cipőstül. majd hamar el is akadt, valahol a magassarkú cipőjének a talpa és a sarka hegyénél. próbálta húzni, vonni, le is, fel is, de nem ment. majd elhaló hangon, egy szál bugyiban a próbafülke padlóján ülve, elveszve a nadrág szárában így szólt:
- Iviii, segíííts!
- talán cipő nélkül kellett volna megpróbálnod, nem?! és magamban már sejtettem, hogy ebből blogbejegyzés lesz.
- na mutasd! majd lehajoltam és megpróbáltam kiszabadítani a nadrág torkából a cipője sarkát és megpillantottam a nadrág alján egy cipzárt, amit lehúzva szabad utat nyert a cipellő és a miszőkénk csinos kis lábacskája.

2013. szeptember 10., kedd

furcsa bűz

a minap egy újabb csajos este alkalmával én még a gyerekemet altattam, amikor a miszőkénk csatlakozott a társasághoz. hallottam, hogy ő jött meg, mert csak ő szokott úgy belépni és úgy becsapni az ajtót, hogy az egész ház beleremeg. na, de nem is ez lényeg, de mindenképpen a lényéhez hozzátartozó aprócska adalék.
majd kis idő múlva csatlakoztam a nappaliban csacsogó női körhöz, gyorsan koccintottam a társasággal és bekapcsolódtam a csevejbe, amikor furcsa szag csapta meg az orromat. nem tudtam mire vélni, egyik női jelenévőre nem jellemző az ápolatlanság. gondoltam belőlem jöhet, nekem van gyerekem, strapás egy nap volt... majd egyre jobban zavart. közelebb hajoltam a nassolós tálhoz egy marék kukoricáért, amikor a székre terített nadrágból még erősebben éreztem azt a furcsa bűzt.
- basszus kié ez a büdös nadrág? azt hittem belőlem jön...
- jaj, az enyém! szólalt meg a szőkénk.
- holnap kutyázni megyek. gondolom, próbálta menteni a helyzetet.
- mi a franc ez a szag? kérdeztem, miközben elhajítottam a szoba másik felébe a nadrágját egy fél pár zoknival egyetemben, ami szintén hozzá tartozott.
- penész. válaszolta.
- penész??? kérdeztem.
- a szekrényem legaljában volt. válaszolta
- miért talán vizesedik a szobádban a fal?
- igen, azt hiszem.
- hűha. ez probléma, amit meg kell oldani. mondtam.
majd gyorsan ezt válaszolta:
- igen, igen, tudom, de kérlek, ne most oldjuk meg! jó?! és gyorsan témát váltott.

2013. augusztus 29., csütörtök

tegnap este

eltelt majdnem az egész nyár, anélkül, hogy összejöttünk volna mi hárman. pedig előtte, nem telt el úgy hét, hogy ne lett volna közös program. de a nyár ilyen.
na, de tegnap sikerült. hamar ki is találtuk mit sütünk, édeset és sósat, pálinkához, borhoz. leegyeztetve miszőkénknek mi van otthon. semmi. mert hát ő egyedülálló, bocs, nem is, mert már van lovagja. de nem egy konyhatündér. még az alapvető élelmiszerekből és hozzávalókból sem tart otthon. túléléshez neki elég a vaj, paradicsom, tej, tampon, hova. más nem nagyon szokott a hűtőjében lenni.
na, mindegy is. a listát megkapta, mit szerezzen be az estéhez. a biztonság kedvéért a boltból még felhívott, ahol mindössze még két hozzávalót kellett volna megjegyeznie, amit többször megismételtem a rögzülés végett, de nem sikerült. a vaj és a liszt kettősből a lisztet elhibázta, pedig kihangsúlyoztam, hogy sima, búza és nem rétes, majd még memorizálta is, hogy nem rétes. persze ki lehet találni, rétest hozott.
majd telefonos segítséget kérve a gourmé barátnőmtől, valamelyest megnyugodtunk, mert így is elkészíthető a süti, de persze nem lesz olyan, mintha az eredeti, recept által írt lisztből készítenénk. omlósabb és szárazabb lesz, lett.
majd miután majdnem minden előkerült a sütihez, megjegyeztem a szőkének, hogy azért biztosamituti elhoztam ezt a megbontott sütőport és vaníliacukrot is, bár jelezte, ilyenek vannak neki is.
szúrós szemekel rám nézett és azt mondta:
- nem bíztál bennem mi?!
és hát persze, jól tettem, hogy elvittem, mert vaníliacukron és egy 2005-ben lejárt szódabikarbónán kívül más nem volt a süteményes dobozkájában.
ez van, ebből sütünk, gondoltam. valami csak lesz belőle.
összeöntöttem, amit kellett, megolvasztottam, amit kellett, már csak a keverés volt hátra. napvége, este lévén, már bevallom én is átmentem szőkébe, mert nehezen ment a fogalmazás, egyértelmű kérés, de a gyakorlott, házias, valaha már sütött, főzött ember rájött volna mit akarok...
- turmixgéped van?
- van.
és felmutat a szekrény tetejére, ahol valóban egy turmixgép volt. aprításra, darabolásra szolgáló.
persze én nem erre gondoltam, hanem a konyhai robotgépre, gépi habverőre, de mint mondtam, már én is szőkültem.
- nem, nem ilyen, hanem amivel a süteményeket szokták kikeverni.
- jajaa, tudom, kaptam olyat a mamámtól. 
és kihúz egy dobozt, amiben a konyhai eszközeit tartja. én csak az eszköz végét láttam, de megörültem, hogy igen, azaz.
elővette.


ez a mini habverő nem volt nagyobb 10 cm-nél. majdnem fetrengtünk a röhögéstől.
- ez nagyon édes, babadarab. de én arra gondoltam, amit tudod be kell dugni a konnektorba és kettő hasonló bizbasz áll ki belőle.
itt már átmentem kézzel, lábbal mutogatásba is, mire rájött, hogy mire gondolok. és volt neki.
a süti elkészült, isteni lett, bár kicsit száraz.
az este folyamán még egy dologra megtanítottuk a miszőkénket, mert ezt sem tudta, hogy a szilva nem a fáról, hanem a földről szedve jó, mert akkor már tuti érett.
- tuudod, hull a szilva a fáról, most jövök a tanyáról...

2013. augusztus 17., szombat

váratlan telefonhívás

miszőkénk a minap váratlanul, minden előzetes indok nélkül felhívta a Bálintot, aki munkáját félbehagyva felvette a telefont.
- helló szőke!
majd a szőke zaklatottan, hadarva:
-helló Bálint! ne haragudj, de most nem érek rá, majd később visszahívlak...
és minden további információ és közlemény hiányában le is tette a telefont. Bálint pedig a meglepettségtől és a tartalmas beszélgetést nem tudva hova tevé, jobb híján megosztotta a kollégáival, akik hangos kacajjal nyugtázták miszőkénk aznapi aprócska szösszenetét.

2013. augusztus 6., kedd

jegeskávé

több nap nemtalálkozás után végre sikerült elcsípnem a szőke csajt egy kávéra. a trópusi meleg miatt mindketten egy jegeskávéra vágytunk. miután találtunk egy árnyékos helyet én gyorsan fel is térképeztem a kínálatot, van-e az áhított ital. volt. benne mindennel, amire vágytam. kávé (dupla, biztos, ami tuti), vaníliafagyi és tejszínhab. mert hát miből is állhatna a jegeskávé.
majd belekezdtünk a sztorizásba, közben megkért lakkozzam már ki a jobb kezén a körmeit. kérdezte gáz-e, hogy itt és most, de mondtam ugyan...
hamar a pincér is megjelent. lakkozva leadtunk a rendelést.
majd a miszőkénk megkérdezte:
- vaníliafagyi van benne?
pincér és én is válaszolunk:
- van.
- és tejszínhab a tetején?
pincér és én erősen mosolyogva válaszolunk:
- van ám.
majd miután a pincér távozott, rám nézett és azt mondta:
- csak szeretem tudni mi van benne.

2013. július 17., szerda

mosogatógép árnyoldalai

azt gondolom, minden valamire való háziasszony rendelkezik mosogatógéppel. elmúltak már azok az idők, amikor több ellenzője volt, és ráébredtünk a jótékony hatásaira, amik szerény tapasztalatom szerint, hogy sokszor tisztábbra mos, mintha kézzel csinálnák, sokkal kevesebb vizet fogyaszt, mint a kézi és nem mellesleg időt nyerünk vele, nem is keveset. persze a ki és bepakolás nem mindig a szívem csücske, meg néha kiad olyan hangot, amitől az este csendjében néha megijedek, de a sok jó mellett ezek eltörpülnek.
a miszőkénk háztartása is rendelkezik eme csodatalálmánnyal és a jótékony hatásairól is a fent leírtak szerint vélekedik, ám nála vannak sötét, árnyoldalai is ennek a ketyerének, amivel én még nem találkoztam.
a bepakolás helyes kisakkozásával elég jól megbirkózik, láttam már párszor, bár megjegyezem, ha én pakolnám, akkor lehet több is beleférne, de ahány ház, annyi szokás, hogy a közhelyeket se hagyjuk elfeledni. és akkor az árnyoldalai:
egy alkalommal, amikor nála voltam, pont működésbe helyezte a gépezetet, majd miközben csacsoráztunk, volt egy fura hang, amit, mint mondta, már többször hallott, de azzal magyarázta, lehet egy műanyag edény, ami megmozdult... lehet.  bevallom ezzel én is hasonlóan voltam, de továbbgondoltam és rájöttem a fura hang magyarázatára, amit meg is osztottam vele. ez pedig, hogy akkor pottyan a mosogatógépbe a tabletta. elfogadhatónak találta a magyarázatomat, merthogy kicsit furcsállta, hogy minden mosogatásnál ugyanaz történik.
egy korábbi alkalommal nála maradt egy salátás porcelántálam, majd amikor visszakaptam, nem volt hibátlan, csorba volt, több helyen is. meg is kérdeztem tőle, persze nem számon kérően, hogy mi történt.
a válasza a következő volt:
- neked nem szokta a mosogatógép kicsorbítani a tányérjaidat? mert az enyém igen.
néztem rá kérdőn, hogy én még ilyennel nem találkoztam, pedig nekem is már régóta van mosogatógépem.
de persze lehet, hogy az ő gépe ilyet is tud.
sőt, az övé még olyat is tud, hogy elgörbíti a tüskéket, ahova ugyebár a tányérokat kell beállítani. mert amikor rákérdeztem, hogy ezekkel, meg mi a szösz lett, azt mondta, hogy ő nem tehet róla.

2013. július 10., szerda

telefon

na az a füléhez van nőve szinte mindig, ha épp nem hagyta otthon, vagy  jégeső idején nem esett a kocsijában az ülés alá, vagy épp a hatalmas dolgozóstáskájában nyelte el egy fekete lyuk, mert ezek a fekete lyukak aztán fel tudnak bukkanni bárhol és bármikor. 
alapjáraton van neki, ha jól számolom három száma is, mert az egyikkel ezzel, a másikkal amazzal beszél ingyen, meg aztán van a céges. majd amikor betört az okos telefonok szele a miszőkénk világába, na akkor jött el az igazi baj. mondta is párszor, hogy basszus okosabb, mint én... mert volt egy-két dolog, amit vagy nem tudott, hogy került oda, vagy nem tudta, hogyan kell használni.
aztán, amikor a cégese lett okos és kapott végtelen beszélgetési lehetőséget abárkivel, kis országunk határain belül, akkor végre felszámolta a régi számait és telefonjait. mondtam végre, mert ezzel megszűnt a paralehetőségek száma, tekintve hogy képes volt bárhol, bármikor a táskájában derékig eltűnni nem kevés szitkot kimondva, miközben a telefonjai hol egyikét, hol másikát kereste.
na, persze most sincs ez másképp, csak a telefonok száma lett egy. keresni azt is szokta és félteni is, mert, hogy okos és drága és még ráadásul céges is.
munkájából adódóan is sokat beszél rajta, de alapjáraton is, mert mindig van valami nagyon fontos, halaszthatatlan, egyedül nem eldönthető probléma, amit meg kell vitatni valakivel.
természetesen velem is folytat ilyen beszélgetéseket, nem is keveset... (nem véletlen e róla írott blog, hiszen az élete nyitott könyv előttem) de számtalan olyan eset volt, amikor én éppen hazaérkeztem pl. egy fárasztó teljesítménytúráról és meséltem volna neki, de éppen telefonált... lelkisegély xy-nak... súgta felém... minnyá befejezem... és csak beszélt, csak beszélt...
és azt is láttam már, hogy szinte minden házimunkát, konyhai teendőt képes úgy végezni, hogy közben telefonál. sőt sminkelni is tud közben, bicajozni is és még vezetni is tud, de erről majd egy külön posztban, mert jajjj, ez is megér egy bejegyzést.
a  legjobban azon csodálkozom, hogy még nem gondolt arra, vagy nem hatalmasodott el rajta az az érzés, hogy a sok telefonálás valami bajt okoz az ember fejében... vagy vajon mit szólna hozzá, ha szerveznék neki egy napot szigorúan telefon nélkül?

2013. június 28., péntek

bicajozik is

sokat a miszőkénk. előnyeit nyilván senkinek sem kell bemutatnom, de ő is a legfontosabbakat szem előtt tartva alkalmazza ezen közlekedési eszközt. ezek pedig csak a rend kedvéért, gazdasági, környezetvédelmi és közérzeti szempontok.
bicajos szőkeségeit megpróbálom összefoglalni itt egyben, ami persze nem zárja ki, hogy a jövőben nem lesznek még hasonló történések vele és a kétkerekűjével.
a bicaja tulajdonképpen semmi extra, nem egy értékes darab. funkcionális szempontból viszont tökéletes. van két kereke, lámpái, lehet hajtani, fékezni is lehet, a maga modern módján, a kormányon elhelyezett első és hátsó fékkarral, kosara is van, sőt nem olyan régen beruháztunk egy kis extra tuningra, csinos hátsó bicajos táskákkal is felszerelvényeztük. igazán sikkes, na.
semmi extrássága ellenére, még csak a márkáját sem tudnám megnevezni, történt egyszer, hogy ellopták. igen csak elkeseredett. de ezzel mindannyian így lettünk volna.
egy új bicikli nem két forint, családi vonalon viszont kapott egy igen vagány, használt, kontrás, városi kergetőt. nekem nagyon tetszett, ő annyira nem volt oda érte. talán méretileg nem hozzá szabták, de az igyekezet meg volt benne, hogy hozzászokjon.
egy dologgal volt gondban, ez pedig a fék, ami ugye kontrás. tudvalevő, hogy ez nem egy bonyolult dolog, könnyen irányítható, stb. de neki nem ment. szerinte, ezt nem lehet normálisan használni, mert a bicikli túl gyorsan és túl hirtelen áll meg. effektíve, amikor ő fékez, inkább egyből le is ugrik a bicikliről. mókás látvány, meg kell hagyni.
próbáltam neki elmagyarázni a használat mikéntjét, meg gondoljon arra, hogy a kocsiban sem úgy fékez, hogy egyből lenyomja tövig a fékpedált, de csak nem ment neki... maradt a maga által kifejlesztett fékezek és leugrok a bicikliről modellnél.
mire ezt megszokta volna, egy csodás véletlen, vagy mázli, vagy szerencse folytán meglett az elveszettnek hitt régi bicaja.
azóta nagyon vigyáz rá és igyekszik a járgányát nem kitenni a rabolóknak. éppen ezért a nálam tett, igen gyakori látogatások alkalmával sem hagyja kint az utcán, hanem képes a sok-sok lépcsőn fel, majd le, majd újra le és visszafelé sokat fel, majd újra le útvonalon végigcipelni. vagyis a végigcipelni kifejezés nem helyes, hiszen ezt is csak a maga szőke módján teszi, egyáltalán nem megkönnyítve a dolgát. mégpedig ez úgy történik, mintha azok a fránya lépcsők nem is volnának, hanem csak emelkedő és lejtő lenne. tolja, taszigálja, gurítja, majdnem magával rántva a mélybe. veszélyes és meglehetősen mókás látvány. párszor már volt szerencsém végignézni.
majd ezt megunva, demonstrálni próbáltam neki, a fel-levitel leghatékonyabb módját, hol, mit fogjon meg, majd emelje fel és mennyivel könnyebb és gyorsabb lesz. hááát, majd meglájtuk, egyelőre a gyakorlás fázisában vagyunk...

2013. június 24., hétfő

tűzrakás

kertje is van a miszőkénknek, nem is kicsi és nem is kevés fűvel, fával. amit ugyebár gondozni kell, nyírni, metszeni, leszedni, satöbbi. nincs még benne gyakorlata, de majd idővel lesz, tudom. a maga módján biztosan.
a múltkorában, amikor az első termések megjelentek a gyümölcsfáin, büszkén vezetett körbe, hogy nézd nem csináltam velük semmit és mégis mennyi meggy, cseresznye, alma, körte, megaminden, ami fán terem. de hát a gyümölcsök már csak ilyenek, maguktól teremnek...
na, de nem is a kertészeti tudás itt a lényeg, hanem, hogy már annyira akartunk kerti mulatságot barátokkal, nagy tűzrakással, bográcsozással, csillagokkal, fűben fekvéssel, hogy a végén csak megszerveződött. a feladatok ki is lettek osztva, ki, mit csinál, mit szerez be.
majd a mulatság délutánján enyhe aggódással a hangjában hív, hogy a tűzhöz, bográcsozáshoz kéne fa, de neki az szerinte nincs...
hát mondom az nem kis baj, és valóban kéne...
majd felhasználva egy másik baráttal folytatott telefonos segítséget, kiderült, hogy van neki, a padlásán, csak le kell hozni.
mert, hát idő és barátok kellenek ahhoz, hogy az ember megismerje az otthonát és tudatában legyen minden egyes, apró részletének, szegletének.

2013. június 21., péntek

igaz vagy hamis

na végre a miszőkénk újra itthon...
kissé megviselten, megtörten, de mégis erős nőként hazaérkezőt jómagam gyermeki és családi teendőimből kifolyólag nem tudtam kellő figyelemmel és ellátással várni. de megtette ezt más helyettem úgy ahogy kellett, ahogy az jól esett és erősített.
a szex része az életünknek, persze már akinek... neki igen. teszi ő azt helyzettől függően kellően megítélt felelősséggel.
abban a bizonyos helyzetben felmerült mindkét fél részéről a védekezés mikéntje... miszőkénk lelkesen újságolja és mutatja az újonnan beszerzett védekezési eszközt annak az embernek, akivel korábban meglehetősen közeli kapcsolatot ápolt, megfeledkezve arról, hogy a dobozból hiányzik már egy darab.
majd amikor a hiányzó darab hollétére rákérdezett, ő azt feleli, hogy a kiküldetése alatt xy összegabalyodott rs-sel...

2013. június 7., péntek

kiküldetésben

tegnap este kaptam a hírt a szőkéről, vagyis inkább a háza tájáról.
miután kulturálisan vidéki kiküldetésben végzi munkáját, a házát és állatait egy barátjára bízta. az utolsó otthon töltött óráiban együtt voltunk, de nem gondoltam, hogy minden lépését felügyelnem kellett volna. 
a garázsba beállást felügyeltem, segítettem, a ruhák kiválasztásában is adtam instrukciókat, a kínált ebédet jóízűen elfogyasztottam, majd elszállítmányoztam csomagostul, csinos nemgyárimunkás piros kabátkájában a munkahelyére. de arra nem gondoltam, hogy a nem zárható garázsában a kocsi mellett hagyja a slusszkulcsot, majd a házat elhagyva a kaput se kulccsal, se kilinccsel nem zárja be... 
csókoltatjuk és továbbra is szeretjük itthonról. kutya, macskák, kocsi, ház, kert, halastó megvan még, kulcsot elraktuk, kaput bezártuk.

2013. június 6., csütörtök

burgonyák

elhatároztam, hogy a csajokat megismertetem az édesburgonyával, mint egy rendkívül finom és tápanyagokban gazdag növénnyel. én ezidáig nem ismertem és talán még a létezéséről sem tudtam... de  nálam szerelem volt első találkozásra.
össze is jött a közös ebéd, terítéken az édesburgonyával. majd a várt siker elmaradt... a rajongótábor nem duzzadt nagyobbra, de a miszőkénk burgonyákról alkotott ismeretei mindenképpen bővültek.
- hányfajta burgonyát is ismerek?... van az édes, az új és a parázs...
majd később megjegyezte, hogy furcsállta, hogy az újat nem lehet mindig kapni...

2013. június 5., szerda

zseb

a miszőkénk egy ízig vérig, tetőtől talpig nő. ezt kijelenthetem. és, minthogy nő, vagy ahogy ő mondaná városi nő, rendelkezik egy magára valamit is adó nő összes, fontos, klasszikus ruhadarabjával.
mivel a művészetekben jártas, talán ennek köszönhetően jó ízléssel válogatja össze a ruhatárát megbízható és megfizethető márkáktól. ha a stílusát egy szóban kéne jellemezni, akkor az eklektikus a megfelelő, persze a szó jelentésének nem következetlenségében és ingadozásában értendő. 
egy ilyen alap ruhadarabja a ballonkabát. nem a klasszikus bézs, vagy homokszínű, ahogy mondjuk bennem él a kép, még a 80-as évekből, hanem fekete.
na mármost, mint tudjuk az ilyen klasszikus ruhadarabok zsebeit megvásárláskor bevarrva találjuk. nem megtévesztésképpen, hogy nincs zsebe, hanem hogy kicsit bíbelődjön vele az ember, amíg kibontja a varrást.
a szőke, mint tegnap este megtudtam tőle, majd két évig hordta úgy a ballonkabátját, hogy nem tudta, hogy van zsebe.
meg is jegyezte párszor, hogy kár, hogy nincs zsebe... de már nézd két ujjamnak csináltam helyet!
majd egyszer, valami véletlen folytán, talán egy teraszos borozgatás alkalmából magamra öltöttem a kabátját és rettentően zavart, hogy nincs zsebe... megvizsgáltam és egy kisolló segítségével zsebet varázsoltam a szőke ballonkabátjára. azóta nem csak a két ujja, hanem mindkét keze is belefér a ballonja zsebébe.

cangajo: napi szőke

cangajo: napi szőke: konkrétan nem találok semmit, de már azt sem tudom mit keresek.

cangajo: napi szőke

cangajo: napi szőkecímmel új rovatot indítok. természetesen a kultúráért felelős, de nagyon szőke barátnőm engedélyével. mert, hogy ő az alanya a szőkés történteknek. imádjuk, szeretjük Őt magát nagyon, és örülünk szőkeségének, ami sok vidám percet okoz kis csapatunknak.
annyit tudni kell ám róla, hogy nagyon okos nőszemély, de tényleg, azonban még is van egy kicsiny szeletke a szürkeállományában, ami a napi gyakorlatiasságában ügyetlenné és szőkévé teszi. változtatni nem akarunk rajta, mert ő így kerek és egész. a mi szőkénk.

úgy esett, hogy a szőke bodzaszörp készítésre invitált. remek, én is akartam és nincs is annál kényelmesebb, mint kimenni a kertbe és ott bodzát szedni. már tavalyról megmaradt minden egyéb, más fontos kellék a szörp összeállításához, csak el kell a szőkéhez szállítmányozni.

én: 5 literes befőttes üveged van?
szőke: az van, egy csomó
én: remek, akkor minden mást én viszek.

megérkezünk. gyereket gyorsan elaltatom, ebéd után vagyunk. aztán kényelmesen összeállíthatjuk a szörpöt és az üdítőt.

én: befőttesüvegek?
szőke: itt vannak, ezek azok.
én: ez neked 5 literes?
szőke: hát nem?
én: szerinted mi van az üvegre írva? mert, hogy ebbe 1,5 liternél több nem fér az tuti.
szőke: ja, lehet...

aztán persze én is szőkére vettem a figurát. miután találtunk egy köbö 5,5 literes fazekat, én a szőke tincses nem számoltam azzal, hogy hogyan fog beleférni az 5,5 literes fazékba, az 5 l víz, 2 kg cukor és a nagyon sok bodzavirág. hát persze sehogy. kétfelé vettem és valahogy át meg visszacserpáltam, hogy mindkettőbe jusson amindenből. és most várunk 3-4 napot.
persze hangyányit aggódok, mert a szőke feladata a napi kevergetés, nála van a két fazék...