miszőkénk felhívott, hogy átjöhetne-e hozzám aludni egy órát. a szokásos, főpróbahetes őrület...
megnyugtattam, hogy bátran, mi nem fogjuk zavarni, bölcsiből hazaérve a gyerekemet úgysem lehet a lakásba terelni, mert az udvar és a kert teljesen lefoglalja. így is volt, kihasználva a kintlétet, rávettem a törpét, hogy kertészkedjünk, ültessük el a petrezselymet, salátát és készítsük elő az ágyásokat a palántáknak. épp mikor végeztünk, akkor ébredt fel drága szőke barátném. megetettem levessel, főztem neki kávét, és a szokásos röpke csevej is belefért. amit panaszosan kezdett:
- képzeld, nincs kocsim.
- hogy-hogy? mi van már megint a kocsiddal? kérdeztem.
- egy hónapja úgy járok az autómmal, hogy lejárt a műszakim.
- lejárt? de hát miért nem írtad fel valahova?
- amikor reggeltől estig dolgozok, alig vagyok otthon, azt sem tudom, mi van, képtelen vagyok még erre is figyelni, hogy a műszaki mikor jár le... mások ezt hogyan csinálják?
majd megtudtam, hogy a pasija már el is vitte műszakiztatni a kocsit. probléma megoldva.
indulás előtt, tudattam vele, hogy hétvégén a közös barátnőnk hozza az új pasiját bemutatásra, jó lenne, ha ott lenne.
- oh, szivem, tudod, hogy főpróbahetünk van... hívjál majd még föl emiatt.
majd útjára bocsátottam, de ahogy kiléptünk a teraszra, megláttuk, hogy esik az eső (nem vészes, csak záporka). kért egy esernyőt. adtam neki egy olyat, ami nem fog hiányozni, ha elhagyná vagy eltörné, vagy kifújná a kezéből. mielőtt a kezébe adtam, a biztonság kedvéért felhúztam.
nem telt el pár perc, talán éppen kijutott a házból, amikor csörög a telefonom. a miszőkénk hív.
- na, mi van?? mit hagytál itt? kérdeztem.
- semmit, csak elállt az eső, visszaadnám az esernyőt.
jómagam értetlenül állva csak annyit tudtam mondani:
- most már akkor vidd magaddal, jó?
